Gyaníthatóan az is kívülről fújja, hogy a Commodore 64-ből húszmilliónál is többet gyártottak és ezzel a Guiness Rekordok Könyvébe is bekerült, mint a legtöbb példányban elkelt személyi számítógép, aki tán még nem is élt a nyolcvanas években, a Commodore fénykorában. Éppen ezért visszaemlékezésünkben a sokat citált adatokon túl igyekszünk felidézni a kevéssé ismert tényeket a Commodore Business Machines és a C64 történetéből. Kezdjük egy alapvetéssel: mint szinte minden, az IT történetében emlékezetes és fontos céghez, az Commodore Business Machineshez is köthető egy emblematikus alak - Jack Tramiel, az alapító.

Az Auschwitz haláltáborát túlélő lengyel emigránst 1948-ban besorozzák az Egyesült Államok Hadseregébe, ahol négy évet szolgál. Jack - eredetileg Idek Tramielski - Fort Dixben nagy tehetséget mutat a bedöglött írógépek helyrepofozásában. 1952-ben leszerel a seregből és egy írógépjavító műhelyben helyezkedik el. Később beindítja a saját vállalkozását New York Bronx negyedében. 1955-ben a kanadai Torontóba költözik, ahol megalapítja a Commodore International Limitedet, hogy csehszlovák írógépeket szereljen össze.

Hogy miért éppen Commodore (sorhajókapitány) lett a cég neve? Mert Tramiel valamilyen katonás hangzásút szeretett volna és a magasabb rangok - tábornok, admirális - már foglaltak voltak. Nem sokkal ezután a Commodore átvett egy berlini írógépgyártó konszernt, hogy végre a saját gépeit értékesíthesse a tengerentúlon. Akkoriban kezdtek beszivárogni a piacra az olcsó, elektromechanikus összeadógépek japánból. Tramiel felismerve az igényt, ezeket az eszközöket is elkezdte gyártani. A Commodore kezdeteivel kapcsolatban látnunk kell, hogy a kor hasonló cégeivel - Sir Clive Sinclair cégei, az Apple - ellentétben a Commodore egyáltalán nem elektronikai eszközök gyártásával indított, hanem bizony hagyományos, mechanikus irodagépekkel.

1962-ben a cég már elég sikeres volt ahhoz, hogy a tőzsdére vigyék, ahol már Commodore Business Machines (CBM) néven jegyezték be. Az idő múltával a elektromechanikus összeadógépek piacát teljesen eluralták a japánok. Tramiel ezért a szigetországba utazott, hogy első kézből szerezzen benyomásokat a piacról és próbáljon a Commodore megrokkant üzletével kezdeni valamit. Itt látott először elektronikus asztali kalkulátort. Azonnal felismerte a benne rejlő üzleti lehetőséget és visszatérve az üzleti útról, azonnal megváltoztatta az üzleti stratégiát, már csak azért is, mert ezek a négy alapművelet elvégzésére is képesek voltak, míg a már említett mechanikus szerkezetek csak összeadni tudtak. A Commodore volt az első cég, mely elektronikus zsebszámológépet dobott a piacra, mely Bowmar LED-kijelzőre és Texas Instruments integrált áramkörre épült. Évekkel később egyébként Sir Clive Sinclair volt az, aki elektronikai zsenijének köszönhetően képes volt szignifikánsan csökkenteni a fogyasztást és kicsinyíteni az egész eszközt, szóval bátran nevezhetjük a Commodore számológépeket forradalminak.

A piacon óriási sikert arattak. Kitört a számológépláz és akkor a vásárlók számára teljesen elfogadható árnak tűnt a száznál is több zöldhasú egy olyan zsebkalkulátorért, mint amilyenekkel tudásban teljesen megegyezőeket manapság reklámhordozóként, kulcstartó formájában ingyen osztogatnak, és egyetlen kis srác sem jönne tőlük izgalomba, hogyha a müzlis dobozban ilyet találna ajándéknak. A Commodore menetelése addig tartott, míg a Texas Instruments 1975-ben nem döntött úgy, hogy kiiktatva a közvetítőt, beindítja a saját zsebkalkulátor üzletét. A CBM közel ötvenmilliós forgalommal a háta mögött, ötmillió dolláros veszteséget könyvelt el abban az évben.

Hárommilliós kölcsön révén a Commodore - több más akvizíció mellett - felvásárolta a MOS Technologiest (ismertebb nevén MosTeket) 1976 novemberében. A céggel egy akkor ismeretlen mérnök is érkezett:Chuck Peddle. Ő és - a Motorolától elpártolt mérnökökből álló - csapata egy évvel a cég átvétele előtt elkészült a Motorola 6800-as processzor továbbfejlesztett változatával, amit 6502-nek hívtak és mely a 6800-as 175 dolláros ára helyett mindössze 25 dollárba került. Pontosan a 6502 volt az, ami olyan anyagi helyzetbe hozta a MosTeket, hogy a Commodore fel tudta vásárolni. A Motorola ugyanis perre vitte az ügyet, és több százezer dollárt vasalt be a cégen. Hogy az áron kívül a 6502 milyen képességeket mutatott fel, mi sem bizonyítja jobban, hogy bizony az Apple I-ben és az Apple II-ben, a nyolcbites Atari gépekben, de még a NES-ben, (Nintendo Entertainment System) is ez a mikroprocesszor dolgozott.

A 6502 egy órajelciklus alatt több feladatot is képes volt elvégezni, így 1 megahertzes órajelen gyakorlatilag azonos teljesítményt nyújt, mint a 4 megahertzes Intel i8086! A legenda szerint egy napon Peddle leszólította Tramielt a folyosón és gyakorlatilag azt mondta neki, hogy "Felejtsd el a zsebszámológépeket! Mi az ábra a számítógépekkel?" Mire Tramiel: "Építsd meg!" Még egy példa arra, hogy milyen apróságokon múlik - legalábbis az IT - világ sorsa: 1976-ban Tramiel meg akarta vásárolni az éppen csak megszületett Apple-t, de Steve Wozniak állítólag 15 000 dollárral többet akart a cégért, mint amit Tramiel kínált.

A hetvenes években az Egyesült Államokban a személyi számítógépek piacát a hobbisták, a csináld-magad mérnökök jelentették, akik otthon, a konyhaasztalon forrasztópákával építették meg a saját gépeiket. De ez nem tántorítja el Tramielt. Ahogy megfogalmazta: "Még nem tudják, hogy mire van szükségük." Ennek a célközönségnek szánva Tramiel bátran hívhatta a készülő gépet Personal Electronic Transactornak (Személyi Elektronikus Ügyletkötő), de a kezdőbetűket összeolvasva PET-nek - díszállat, kedvenc - keresztelt gépezet a nevével a legvilágiasabb érdeklődőből is kihozta a megrögzött technokratát.

A gépet az akkori összes fontos geekfesztiválra elvitték, beleértve a Chicago Consumer Electronics Show-t és a West Coast Computer Faire-t is, így a PET 1977-ben debütált, ugyanakkor, mint az Apple II, vagy a Radio Shack TRS-80. Érdekes módon az 595 dolláros, 9 hüvelykes fekete-fehér kijelzővel - melyen 40×25 karakteres szöveges üzemmódot produkáló - és billentyűzettel egybeépített, 4 kilobájt memóriával rendelkező gép nem feltétlenül csak a hobbistáknak, de az üzleti felhasználókhoz is szólt. A gép ára akkor forradalmian alacsonynak számított, még akkor is, hogyha később 799-re kellett a cégnek emelnie, mert nem jöttek ki abból a keretből amit eredetileg kiszámítottak. Igaz, cserébe nem négy, hanem nyolc kilobájt memóriát kínáltak ennyiért. Csak összehasonlításképp: Az Apple II akkor 1295 dollárba került - monitor nélkül.

1979-ben megjelenik a PET 2001, nagyobb billentyűzettel és 32 kilobájtra bővíthető memóriával, bővített, lemezműveleteket is támogató BASIC-el. Ugyanebben az évben napvilágot lát két nyomtató is a PET-ekhez. 1980-ban piacra dobják a CBM 8000-et, mely 80 oszlop szélességű, 12 hüvelykes kijelzőt támogatott, üzleti billentyűzete - értsd: numerikus klaviatúrája is - volt, piezo hangszóró is rejtőzött benne, valamint 4.0-ás, fejlesztett BASIC-e. Tramiel nagyjából ekkoriban ébredt rá, hogy a vásárlóközönséget szélesítenie kell és nem a bitekkel "már megfertőzött" közönségnek eladott gépekből fog a cég megélni, hanem a videójáték nemzedékből, így a játékkonzolokkal, az amerikai nappalikban már jelenlévő 199 dolláros ATARI 2600-al, 299 dolláros Intellivision-nal kell konkurálnia.

1981-ben piacra dobják a 299 dollár, 95 centes VIC-20-at, melyet "a barátságos számítógép" szlogennel reklámoznak. Az új gép lelke természetesen a még mindig olcsó és kellően nagy tudású 6502 lett, ami mellé 5 KB memóriát helyeztek (bővíthető 29 KB-ra), valamint beépítették a MOS által készített VIC-et (Video Interface Chip), amely képes volt színes grafika és egyszerű hanghatások előállítására. A felbontás 176×184 pixel lett, de alaphelyzetben csupán szöveges üzemmód volt elérhető, mégpedig 22 soros, illetve 23 oszlopos megjelenítésben. 16 szín állt rendelkezésre, amelyből valamennyit lehetett használni a háttérre, de csupán nyolcat az előtérre, azaz a karakterekre. Grafikus üzemmódhoz egy extra cartridge-re volt szükség.

Mint azt már fentebb tisztáztuk, a Commodore valóban nemzetközi cég volt, így a konkurensekkel ellentétben ők már a tervezési fázisban gondoltak az USA-n kívüli piacra is. Vicces a névválasztással kapcsolatos történet is. Kezdetben a Vixenre gondoltak, ám az végül mégsem jöhetett szóba a kifejezés német nyelvbeli obszcén jelentése - mely gyakorlatilag körülírhatatlan - miatt. Ily módon a VIC-20 mellett döntöttek. A VIC jelentése itt: Video Interface Computer, a 20 pedig az összmemóriát jelenti. (5 KB RAM + 15 KB ROM = 20 KB) A VIC ha lehet még rosszabb, mint a vixen hiszen a német a "V" betűt "F"-nek ejti, s így megint egy szalonképtelen szó jön ki.

Végül úgy határoztak, hogy az európai piacon majd VC-20-ként terjesztik a számítógépet, ahol a VC a "Volkscomputer", azaz a "népszámítógép" rövidítése, hasonlóan ahhoz, ahogy a Volkswagen jelentése: "népautó". A probléma egyébként nem volt új keletű, a PET meg a franciáknál nem volt jó választás, mivel a francia nyelvben a szó jelentése "szellentés", pontosabban szólva annak egy vulgárisabb szinonimája. A VIC-20 átütő siker lett, olyannyira, hogy volt olyan időszak, amikor naponta 9000 (!) darabot készítettek belőle. Tramiel az "adj el sokat olcsón" árversenybe kezdett, aminek végén már csak 55 dollárba került egy VIC-20. Így "törleszthetett" a Texas Instruments-nek, a cég mikrogép üzletága, mely a TI-99/4-et kínálta akkoriban, végül csődbe ment. A fejlesztés nem állt le és 1982 augusztusának végén - más források szerint szeptemberének elején - piacra került a Commodore 64.

1982 januárjában a téli Consumer Electronic Show-n mutatják be a nagyközönségnek a Commodore 64-et először. A küllemében a VIC-20-szal megegyező gép premierjére az egyik konstruktőr David A. Ziembicki úgy emlékszik vissza: "Mindannyian láttuk a standunkon, hogy az ATARI-s fickóknak először tátva marad a szája, majd azt kérdik: Hogyan tudjátok ezt kihozni 595 dollárból?" Kétségtelen, hogy a C64 nagyon jó ár-teljesítmény viszonnyal indult azon a piacon, ahol az ATARI 400 és 800, illetve a nála kétszer drágább Apple II volt az ellenfele és Tramiel igencsak agresszív marketingstratégiát valósított meg. De haladjunk sorban, először pár szóban a hardverről!

A C64 szíve a 6510 volt, mely a már fentebb tárgyalt 6502 egy hatbites belső I/O kapuval bővített változata volt. 64 kilobájt memóriájából 38 volt hozzáférhető a Commodore BASIC 2.0 számára. VIC-II grafikus lapkája többek közt 16 színt, 8 hardver spirte-ot támogatott és a két bitmap-es grafikus üzemmódja is volt. Szöveges üzemmódban éppúgy 40 oszlopos volt, mint a legtöbb PET-ben, de nem ASCII fontkészletet használt. A játék és demóprogramozók hamar megtanulták, hogy hogyan aknázzák ki a VIC-II nem dokumentált, vagy egzotikus képességeit, mint például hogy egyszerre nyolcnál több sprite-ot tegyenek ki a képre, illetve hogy hogyan jelenítsenek meg a gyári 16-nál több színt. A hanghatások keltéséért felelős háromcsatornás SID chip valamennyi csatornájának saját ADSR jelforma generátora volt, számos különböző hullámforma, modulációs és szűrési képességgel. Ez a háromcsatornán, kilenc oktávot, három hullámformát és a modulációs képességet is felvonultató megoldást igazi csodaként kell értékeljük, különösen annak fényében, hogy az első valamire használható PC megoldás 1987-ig váratott magára az AdLib chip megjelenéséig.

A maga idejében nagyon fejlettnek számító SID chipet Bob Yannes tervezte, aki később alapítótagja volt a szintetizátorairól ismert Ensoniq-nak is. Érdekes fejlemény, hogy a SID chippel szerelt szintetizátorok közben újra divatba jöttek, és megvásárolhatók a hangszerpiacon. Röviden összefoglalva: A C64-ben minden megtalálható volt ahhoz, hogy felvegye a versenyt a korabeli nyolcbites ellenfelekkel és sokszor maga mögé is utasítsa azokat. Ez viszont kevés lett volna az átütő sikerhez.

Kellett még hozzá Tramiel igencsak agresszív - helyenként megkérdőjelezhető - üzleti stratégiája is. Kihasználva, hogy ugyanazt a készülékházat kapta, mint elődje, a hirdetésekben egy olyan gép szerepelt, amelyen a logó nem volt látható, a szöveg pedig a gép tulajdonosainak ezreit említette, míg magáról a C64-ről csak rövid kis rész szólt, kiemelve a felhasználóknak kínált óriási lehetőségeket. Szoftverszinten ugyan nem volt kompatibilis a két gép, de ugyanazokon a perifériákon osztoztak.

Tramiel minden más projektet a háttérbe szorított, és óriási készletet halmozott fel a C64-ből, amelyekkel aztán nem csupán a legnagyobb elektronikai üzleteket látta el, hanem szupermarketeket és játékboltokat is, mint például a K-Mart, Toys "R" Us, Target. A Commodore 64 korai története nem volt mentes a zökkenőktől. Kezdetben az eladott példányok körülbelül egynegyede hibás volt. Természetesen a gépeket szó nélkül cserélték és pár hónapon belül sikerült a hibás gépek arányát a gyártás során 5 százalék körülire csökkenteni. Eközben folyt a reklámhadjárat a számítógépes magazinok oldalain és a televízióban is, valamint egyéb akciókra is sor került. 

Tramiel kitalálta, hogy a CBM 100 dollárt visszatérít a C64 árából, ha a vásárló beküld bármilyen más számítógépet vagy videójátékot. A New York-i Crazy Eddie bolthálózat ennek hatására 10 dollárért (!) kezdte kínálni a Sinclair ZX81 amerikai változatát, a Timex/Sinclair 1000-et, így ha a vevő ezután rendelt egy C64-et, 90 dollár tiszta nyereséget könyvelhetett el. A Commodore pedig a sok begyűjtött gépet elajándékozta, ám egy részüket megtartotta, és az alkalmazottak ajtótámasztéknak használták. 1984-re 4 millió darab C64 működött világszerte, és havonta 300 000 darabot adtak el belőle. Ráadásul akkoriban csak az amerikai háztartások 6 százalékában volt számítógép, míg videólejátszó 20-25 százalékukban.

Európában már másként alakult a helyzet. Angliában a C64 399 fontos áron debütált, így nem tudott versenyezni a Sinclair ZX Spectum-mal, melynek 16K-s változata 125, 48K-s verziója pedig 175 fontba került. Később a C64 árának csökkenésével javult ugyan a helyzet, de a szigetországban a különböző Spectrum változatok uralták a nyolcbites piacot. Magyarországon kevésbé ismeretes, hogy az America Online jogelődje, a Quantum Computer Services 1985. november 1. és 1994. október 31. között működtetett egy online szolgáltatást kifejezetten a C64 és a C128, később pedig az Amiga tulajdonosok részére is. A Quantum Link - népszerűbb nevén Q-Link - a tengerentúlon roppant népszerű eszköz volt a felhasználók közötti kapcsolattartásra és játékra, valamint különböző információk - a legfrissebb hírek, moziműsorok és egyebek - beszerzésére, továbbá demók letöltésére.

A világ legsikeresebb otthoni számítógépe úttörő szerepet vállalt annak a gyakorlatnak az elterjesztésében, hogy a potenciális vásárlók a telefonvonalon keresztül tölthessék le a különböző szoftverek kipróbálásra szánt, e célból megkurtított verzióit. Bár a C64-es játékok méretei csak kilobájtokban mérhetők, a modemek is csak 300 és 1200 baud közötti sebességgel működtek. S ha még ez nem lett volna elég, extra kényelmetlenség gyanánt a C64 memóriája kevés is volt ahhoz, hogy a Q-Link használatához szükséges valamennyi programrészt képes legyen egyidejűleg tárolni, ezért a szolgáltatás egyes részlegei közötti váltás akár fél percnél is többet vehetett igénybe, mégpedig a hajlékonylemez-meghajtó lassúságának köszönhetően. Mindennek ellenére a havi tíz dolláros előfizetési díjú Quantum Link rendkívül népszerű volt a tengerentúlon.

A C64 nevéhez nemcsak magas eladott darabszám társul, de hihetetlen mennyiségű programot is készítettek rá: közelítő számítások szerint mintegy 23 ezer féle alkalmazás, főleg játék jelent meg. Itt sincs szégyenkezni valója a magyar alkotóknak, olyan munkákat említhetünk, mint például a Newcomer, az Időrégész, az Impossible Mission, stb.

A nyolcvanas években a Commodore 64 olyan szerepben is - jobbára - megállta a helyét, mely feladatra a tervezői egyáltalán nem szánták. Magyarországon számtalan kisebb-nagyobb cég használta könyvelőgépként, attól a téveszmétől félrevezetve, hogy az egyértelműen hobbycélokra kifejlesztett gép rendelkezett minden olyan perifériával - lemezmeghajtó, nyomtató, monokróm, vagy színes monitor -, amivel egy "felnőtt" számítógép is. A tervezők valószínűleg a földön pörögtek volna a röhögéstől, hogyha megtudják, hogy az Új Élet MGTSZ a gépükön végzi a bérelszámolást.

Micsoda iparág alapult a C64 konfigurációk importjára a közeli Ausztriából! Hej, daliás idők! Emlékszünk még a Bizományi Áruház Vállalat üzleteire? Az "átvétel" feliratú ajtó előtt azok álltak sorban, akik becsempészték a gépeket, hogy aztán az "eladás" feliratú ajtó előtt sorban állók így legalizálva megvehessék azokat a "nyugati" piaci ár többszöröséért. Persze nagy úr a kényszer, akkor egy IBM PC még ennek a pokoli magas árnak is bőven a sokszorosába került, messze a szocialista vállalat számára megfizethetőség határain túl. Ha felidézzük az akkori árakat, egy C64 alapgép ára a Bizományiban 1984-ben körülbelül 70 ezer forint volt, míg a Merkúrnál 60 ezer forintért Trabantot, 80 ezer forintért pedig Zsigulit vásárolhattunk. Nehezítette a gépek beszerzését még az is, hogy szocialista országként ránk is érvényes volt az úgynevezett CoCoM lista, melynek értelmében csúcstechnológia a vasfüggöny országaiba nem, vagy csak igen szigorú feltételekkel juthatott el.Akkor az IBM XT és AT masinák is ilyen korlátozás alá estek. Akkoriban a Commodore 64-est vállalati számítógépnek is befogták, így egyes helyeken különféle mérnöki alkalmazások még a kilencvenes évek végén is használatban voltak Magyarországon.

A szükség pedig érdekes megoldásokat szült, például a margarétakerekes - amúgy gyönyörű nyomtatási képet produkáló - Robotron írógép illesztésére szolgáló interfészt. Gondoljuk csak ezt végig! A kanadai illetőségű Commodore által az Egyesült Államokban - bár máshol is készülhetett később - gyártott, Ausztriából behozott számítógéphez, egy Magyar cég gyártott illesztőegységet, hogy a Keletnémet írógép működhessen vele. Hogy is volt az a jelmondat a világ proletárjaival?

Mint az a fentiekből is kitűnik, a C64 az akkori anyagi lehetőségeinkhez képest, a vasfüggönyön innen egyáltalán nem számított olcsónak. Hogy az otthonokba is beszivárogjon ahhoz nem csupán az kellett, hogy az ára csökkenjen, de jelentős szerepet kapott az akkoriban szárnyait bontogató végfelhasználókhoz szóló hazai sajtó. Valószínűleg ismerősen csengenek a Mikrovilág, az Ötlet Magazin mellékleteként megjelenő BitLet, illetve a Commodore Világ nevei. Ez utóbbi stílust teremtett és hangvétele telitalálat volt. Bizony szép számmal akadtak, akik csak és kizárólag a CoVBoy posta miatt vásárolták a lapot, holott nem rendelkeztek számítógéppel.

Akkoriban nem létezett szoftverjogi szabályozás, így sok alkalom nyílt a programcsereberére, kötetelen beszélgetésekre, közös játékra. A Budapesti Műszaki Egyetem BitLet karácsonyai, a Csokonai Művelődési Ház összejövetelei sok érdeklődőt tartottak izgalomban. Leleményes megoldások születtek, lemezolvasás gyorsítók (úgynevezett Turbo), a soros kapcsolatot leváltó párhuzamos elérésű SpeedDOS illesztő is megjelent, de születtek olyan furcsa megoldások is, amelyek hagyományos videomagnót használtak számítógépes adatmentésre. Az URH csatornán kísérleti jelleggel olyan programokat sugároztak, amelyeket magnókazettára rögzítve, be tudtuk tölteni a a számítógépen.

Szó sincs arról, hogy a C64 gyártásának 1994-es befejeztével a gép eltűnt volna a süllyesztőben. Nagyon népszerűek a C64 játékok kísérőzenéit feldolgozó lemezek, ezeket akár akusztikus hangszeren megszólaltató zenekarok. Egyik kedvencünk a dán Press Play on Tape zenekar, ami pont az előbb említett tevékenységekből az utóbbit műveli és a C64-en a "LOAD" parancs begépelése után kapott üzenet után kapta a nevét. Hogy ne menjünk messze, az idén kilencedszer rendezték meg Ajkarendeken az Árok Partyt, mely "egy underground találkozó, melyet 1998 óta szervezünk a 8 bites számítógépek szerelmeseinek". Itt zömében a Commodore 64 rajongók adnak egymásnak randevút, de mindenkit szívesen látnak régi nyolcbites géppel. Ha egy keresőbe beírjuk a "Commodore 64" szavakat, akkor megszámlálhatatlan rajongói oldalt találunk, melyek közül szintén egy hazait emelnénk ki, Csizmazia "Rambo" Istvánét - akinek ez úton is köszönjük az anyag összeállításában nyújtott segítségét -, awww.commodore64.hu-t mely egészen egyedülálló fényképekkel büszkélkedhet szoftvergyűjteményéről. 2004 végén debütált a C64 DTV nevű eszköz, mely egyetlen, közvetlenül a televízió videóbemenetére köthető botkormány, benne 30 klasszikus Commodore 64 játékkal.

Igazi géphez ma már hozzájuthatunk potom 3000 forint körüli összegért a használtpiacokon, vagy online árverési oldalakon, de az úgynevezett emulátor programokkal a PC-nkenis játszhatunk. Az egyik legnívósabb programot, a VICE azaz Versatile Commodore Emulátort eredetileg Unixra fejlesztették de mára szinte nincs is olyan platform, amire ne jelenne meg belőle. A fejlesztők weblapjáról a program teljes forráskódja is letölthető. Játékhiánytól sem kell majd szenvedjünk, hiszen az Interneten tucatjával találunk hozzá mind kazettás (.T64), mind pedig lemezes (.D64) programokat. Emeljük ki, és legyünk rá büszkék, hogy a nemzetközi fejlesztő csapatban a magyarok is képviseltetik magukat, Biczó Tibor személyében.

Ami a Commodore márkanév jelenét illeti, mint arról hírt adtunk a közelmúltban, egy holland cég felélesztette azt és PC-ket kínálnak a patinás márkanév alatt. De ez már a Commodore cégtörténetéhez tartozik, melyet ez alkalommal helyhiány okán csak felületesen érintettünk.

Boldog születésnapot Commodore 64!

•1955 - Jack Tramiel megalapítja a Commodore International Limitedet
•1962 - A céget a tőzsdére viszik Commodore Business Machines néven
•1971 - Piacra dobják az első Commodore zsebszámológépet a C110-et
•1975 - A MosTek-nél Chuck Peddle megtervezi a 6502-es mikroprocesszort
•1976 - A CBM felvásárolja a MosTek-et és Peddle meggyőzi Tramielt, hogy vágjanak bele a mikroszámítógép üzletbe
•1977 - Megszületik a PET
•1981 - Piacra kerül a VIC-20
•1982 - Bemutatják a C64-et
•1983 - Debütál a világ első, színes kijelzős számítógépe az SX-64 a hordozható C64, az év végéig leszállítják a négymilliomodik C64-et
•1985 - Megkezdi működését a QuantumLink, egy modemmel hozzáférhető, Commodore specifikus kommunikációs hálózat
•1994 - A Commodore bejelenti a CeBIT-en, hogy a következő évben felhagy a C64 gyártásával, de a cég még áprilisban csődöt jelent.